Szuvas fogGyermekkoromban gyakran elgondolkodtatott a fogszuvasodás, mint szó. Elképzelni sem tudtam, hogyan kerülhet szú a fogba, amikor annak a fában van a helye.

Mint később kiderült, gyermekfejjel nem is jártam messze a szó eredetétől, hiszen valóban a szúról kapta a nevét.

Időszámításunk előtt 2-3 ezer évvel készültek azok a babilóniai írások, melyekben szó esik a fogszuvasodásról. Már ebben az időben is szenvedtek az emberek a fogfájástól, és mint minden testi fájdalmat, ezt is különös, földöntúli eredettel hozták kapcsolatba.

Az ő elképzeléseik szerint a fogszú egy apró féregszerű állat, amit a fogakban lakó démonok ereje vonzott oda, hogy szétrágja a fogak belsejét. Arról már nem szól a fáma, hogy a fogak démonainak mi érdekük fűződött ehhez, de az érvelés mégis meggyőző lehetett, mert az egész világon elterjedt ez a tévhit. Ráadásul nagyon sokáig tartotta magát ez a téves elképzelés.

Az ókori egyiptomi írások is megemlítik a fogszút, ezt a féregszerű állatot, ami a fogak betegségét előidézi, illetve terjeszti.

A fogszú mítosza nagyon sokáig fennmaradt, és mint tudjuk, a mai napig használjuk a több ezer éves elnevezést. Ma is szuvas fogakról beszélünk, holott tudjuk jól, hogy nem állatkákról van szó.

Fogpótlás